Hírek

parlament.hu | 2010. december 06.

Parlamenti hírlevél

A Parlament elmúlt hétfői ülésnapján történt fontosabb eseményekről, beszédekről

Önök azonban a múlt héten egy nap alatt - a kormányfő moszkvai látogatását közvetlenül megelőzően - áterőltettek egy törvényt, amely veszélyezteti az ellátás biztonságát, és megerősíti az orosz földgázfüggőséget. Hiába tették! Hiába tették, mégis eredménytelen volt a moszkvai tárgyalás. És hiába ígérték az ármoratórium fenntartását is, mégis megszüntették azt, és emelik január 1-jétől a földgáz árát. Igen, aggodalomra ad okot, hogy a kormánynak már el kellett volna fogadni az oroszoktól független forrásból származó, gázt biztosító, Nabucco nemzetközi vállalattal kötendő egyezményt, de ez még nem történt meg, legalábbis a sajtóban erről semmi hír nem volt. - mondta Szekeres Imre felszólalásában.

parlament.hu | 2010. november 29.

Parlamenti hírlevél

A Parlament elmúlt hétfői ülésnapján történt fontosabb eseményekről, beszédekről

Igen, vállalhatatlan; vállalhatatlan az, hogy szinte bármilyen kérdéshez nyúlunk hozzá, olyan lépéseket tesznek, amelyek az embereknek nem a javát szolgálják. Vállalhatatlan például az, hogy a nemzeti közfoglalkoztatási program keretei között félannyi pénzzel akarnak nekimenni a jövő esztendőnek, mint a tavalyinak. Vállalhatatlan az, amit csinálnak a magán-nyugdíjmegtakarításokkal. Vállalhatatlan, mert a Matolcsy-féle gondolkodás, a miniszter úr által előterjesztett reform az elkobzásról, a megzsarolásról szól, és ehhez asszisztálóként gyakorlatilag a parlamentet kívánja használni, bábszínházat akar csinálni a parlamentből. - mondta Gúr Nándor felszólalásában.

parlament.hu | 2010. november 22.

Parlamenti hírlevél

A Parlament elmúlt hétfői ülésnapján történt fontosabb eseményekről, beszédekről

Azt hiszem, hogy a költségvetés benyújtásával és annak parlamenti tárgyalásának megkezdésével együtt nem érdektelen áttekinteni, hogy milyen kormányzati költségvetési politika rajzolódik ki az új kormány hivatalba lépésétől. Nem érdektelen ezt áttekinteni, mert bár az adótörvények benyújtásakor a kormányzati oldal folyamatosan arról beszélt, hogy senki sem jár rosszabbul az adott adótörvényekkel, mégis, ha rápillantunk azokra az intézkedésekre, amelyeket a kormány megtett vagy megtenni tervez, az látszik, hogy bizony vannak nyertesek és vesztesek, bizony vannak, akik jobban járnak, és vannak, akik kevésbé. - mondta Tukacs István felszólalásában.

parlament.hu | 2010. november 15.

Parlamenti hírlevél

A Parlament elmúlt hétfői ülésnapján történt fontosabb eseményekről, beszédekről

Azt gondolom, hogy amikor a kormánytöbbség az egész nyugdíjrendszer alapjaihoz hozzányúlt októberben, akkor nem gondolta végig, hogy ennek mik a következményei, és hogyan lesz ellehetetlenítve egy olyan nyugdíjrendszer, ami hosszú távon működött. - mondta Puch László napirend előtti felszólalásában.

mszp.hu | 2010. március 19.

Az MSZP sikeresen szerepelhet

Aki nem szavaz, a Fidesz-Jobbik együttműködésre voksol.

MTI/mszp.hu | 2010. március 04.

Az MSZP baranyai jelöltjei leadták ajánlószelvényeiket

Összegyűjtötték és leadták a napokban az országgyűlési választásokon való induláshoz szükséges ajánlószelvényeket az MSZP baranyai képviselőjelöltjei.

2009. január 18.

Folytatódik a szakképzés a hiányszakmákban

Bókay Endre

A pécsi önkormányzat, az egyetem, illetve a magánszektor kezd beruházásokat a kulturális főváros programsorozatra készülve

Folytatódik a felkészülés a szakképzés területén arra, hogy a Pécs-Európa Kulturális Fővárosa programsorozat beruházásaihoz biztosítani tudják a régióban a szükséges szakképzett munkaerőt - közölte Bókay Endre, szocialista képviselő, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke. Hozzátette: feladatuk a munkaadók igényeinek közvetítése a képző intézmények számára.

‹ Előző 1 | 2 | 3 | 4 | 5 Következő ›