Bókay Endre

Pécs

Megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb városa, a hét regionális központ egyike, Baranya megye székhelye.
A kelta és pannon törzsek lakta vidéken a 2. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Az ebből az időszakból származó ókeresztény temetői építményegyüttest az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára.

A püspökséget ezer éve, 1009-ben Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította. (Ma is itt működik az ország legnagyobb létszámú egyeteme, közel 34 ezer hallgatóval.) A középkori Pécset az ország kulturális, művészeti életének egyik központjává tette Janus Pannonius püspök, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.

A 150 éves török hódoltság után – e korszakból olyan gazdag építészeti emlékeinek maradtak fent, mint a Gázi Kászim pasa dzsámija a város főterén –, 1780-ban Pécs szabad királyi városi rangot kapott Mária Terézia királynőtől. Ezt követően erőteljes polgárosodás, gazdasági fejlődés indult el. Az iparosodás a 19. század első felében jelentősen felgyorsult, a Zsolnay-kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgona világhírűvé váltak.

Pécs mindig soknemzetiségű település volt, kulturális rétegek rakódtak egymásra, nemzetiségek hagyományai, értékei ötvöződtek két évezredes története során. Magyarok, horvátok és svábok ma is békében élnek egymással gazdag kulturális polaritásban, így nem meglepő, hogy a város 2010-ben Essennel és Isztambullal együtt Európa egyik kulturális fővárosa lesz. A 2005-ben elfogadott és győztesnek hirdetett pályázat döntő részét a civilek írták, így a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt valóban Pécs programja. A program 4 kulturális beruházásra épül: Pécsi konferencia- és koncertközpont, Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyed. Ezeket még kiegészíti a Közterek és parkok újjáélesztése. Mindegyik projekt az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg. A Kulturális Főváros cím hatalmas fejlesztéseket indított el a városban, a Grupo Milton spanyol ingatlanfejlesztő cég a következő években 100 milliárd forintos fejlesztéseket hajt végre. Több 4 csillagos szálloda, bevásárlóközpont és irodaház épül.

Földrajza

Pécs Közép-Európában, a Kárpát-medencében fekszik. Magyarország déli megyéje, Baranya központjában. Északról a Mecsek határolja, délről sík vidék. Pécs szénbányászati múltja jelentős. A Mecseki Karsztvíz méltán híres a benne egyensúlyban lévő ásványianyag tartalma miatt. Pécs jelmondata: A Mediterrán Hangulatok Városa, amely egy kisgyermek szájából hangzott el egy kiírt verseny közben, mely után szülei beneveztek, és Ő nyerte el a nyertesnek járó díjat.

Népesség

Hosszú időn keresztül a város lakossága az országos átlagnál dinamikusabban nőtt (az 1970-es években tetőzött), a 90-es évek elejétől azonban jelentősen csökkent a lélekszám. 1985 és 2005 között Pécs lakosságszáma 12,3%-kal csökkent (20 988 fő). Pécsett, hasonlóan az országosan jellemző arányokhoz, a nők létszáma magasabb a férfiakénál. Az időskorúak aránya 3%-kal haladja meg a fiatalokét (14 éves korig).
Híres emberek

Pécsett születtek

Asztalos Lajos - sakknagymester
Beleznay Endre - színész
Besenczi Árpád - színész
Bornemissza Gergely - végvári vitéz
Breuer Marcel - építész
Csorba Győző - Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító
Dárdai Pál - labdarúgó
Fejér Lipót - matematikus
Festetics Leó - a pesti Nemzeti Színház egykori igazgatója, zeneszerző
Frank Adél - iparművész, divattervező
Gábor Jenő - festőművész, grafikus
Galsai Pongrác - József Attila-díjas író
Gera Zoltán - labdarúgó
Gothár Péter - filmrendező
Gyarmathy Tihamér - festőművész
Horvay János - szobrász
Ibrahim Pecsevi - magyar származású oszmán-kori történész
Keresztes-Fischer Ferenc - magyar belügyminiszter.
Keserü Ilona - Kossuth-díjas festőművész
Kokas Katalin - hegedűművész
Koltay Miklós - gyermekgyógyász, egyetemi docens
Lomb Kató - tolmács, nyelvzseni
Lovasi András - zenész
Mehlmann Ibolya - kézilabdázó
Mesz János - 56-os forradalmár
Molnár Farkas - építész, grafikus, festőművész
Péchy Blanka - színésznő, előadóművész
Peitler István - festőművész
Pilch Jenő katonatiszt, hadtörténész, katonai szakíró, az MTA tagja
Pécsi Kiss Ágnes - dalénekesnő
Rónaki László - hidrogeológus
Rőder Vilmos - honvédelmi miniszter
Sáritz László - korcsolyázó
Sólyom László - jogász, köztársasági elnök
Tarr Béla - rendező
Tass Olga - olimpiai bajnok tornász
Tillai Aurél - Liszt Ferenc-díjas karnagy, zeneszerző
Varga Kovács Roland - zenész
Várkonyi Nándor - művelődéstörténész
Victor Vasarely (szül. Vásárhelyi Győző) - festőművész
Vujity Tvrtko - újságíró, riporter
Zsámbéki Gábor - rendező, a Budapesti Katona József Színház alapító tagja
Zsolnay Vilmos - keramikusművész

Pécsett éltek vagy élnek

Angster József, az Angster orgonagyár alapítója.
Andrásfalvy Bertalan - miniszter, etnográfus
Angster József - orgonagyártó
Babits Mihály - író, költő, műfordító
Bachmann Zoltán - Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész (egyetemi tanár, PTE PMMK építész tanszékének vezetője)
Bársony György - szobrász
Bertók László - Kossuth-díjas költő, író
Blattner Géza - festőművész
Dávid Ibolya - politikus
Dévényi Sándor - Kossuth-díjas építész
Entz Béla - világhírű patológus, orvosprofesszor
Fábry Sándor - humorista
Frei Tamás - riporter
Gálszécsy András - jogász
Gömöry János - építész
Gyurcsány Ferenc - miniszterelnök
Hübner Mátyás - Ybl-díjas építész, várostervező
Janus Pannonius - költő
Kertész Mihály - Oscar-díjas filmrendező
Kispál András - zenész
Klimó György - püspök
Kodály Zoltán - zeneszerző, népzenekutató
Kodolányi János - író
Kulka János - színész
Lang Györgyi - énekesnő
Martyn Ferenc - szobrász, festőművész
Munkácsy Mihály - festőművész
Pásztory Dóra - paralimpiai aranyérmes úszó
Raile Jakab - jezsuita páter
Rapai Ágnes - költő, író
Rauss Károly - Kossuth-díjas orvosprofesszor, a mikrobiológia nemzetközi tekintélye,
Romhányi György - a molekuláris patológia kiemelkedő egyénisége, orvosprofesszor
Romváry Ferenc - művészettörténész
Sólyom László - köztársasági elnök
Szepessy Ignác - püspök
Széplaky Endre - színész
Szili Katalin - politikus, az Országgyűlés elnöke
Telegdi Miklós - püspök, egyházi író
Tillai Ernő - építész, fotóművész
Tóth Zoltán - Ybl-díjas építész, egyetemi tanár
Verancsics Antal - püspök
Vitéz János - püspök
Weöres Sándor - költő
Zsolnay Vilmos - keramikus
Wusching Konrád Pál - karnagy, zeneszerző és publicista.

Forrás: wikipedia

Kozármisleny

Kozármisleny város Baranya megyében, a Pécsi kistérségben.
Közvetlenül Pécs közelében, annak szomszédságában, attól délre-délkeletre terül el. Szomszédos községek: északkeleten Nagykozár, keleten Magyarsarlós, délen Szemely és Egerág, délnyugaton Pécsudvard. Földrajzi értelemben néhány kilométerre a Mecsek-hegység déli lábától, már a Baranyai-dombság része.

Története

A török hódoltság előtt

A város történetének kezdete a régmúltba nyúlik. Az első régészeti lelet a bronzkor korai szakaszából, i. e. 1800-1900 körül a Somogyvár-Vinkovci kultúra népétől bukkant elő. A rómaiak is számos emléket hagytak maguk után. A Botos-dűlőben 1942-ben római érméket, leleteket, épületnyomokat rögzítettek. Üszögpusztán 1949-ben a halastavat tápláló forrásnál római kori villára utaló romokat találtak. A Samuka-féle téglaháznál 1950-ben boltozatos római téglasírt találtak. A Hunyadi utca 44. sz-ú ház udvarán egy darab Faustina érem került elő. A Kossuth utca 37. sz-ú háznál 1969-ben római kori kocsitemetkezés került napvilágra, ahol két felszerszámozott ló csontvázát találták. (Jelenleg a Pécsi Várostörténeti Múzeumban látható - Felsőmalom u. 9.)
A 6-9. század között itt élt avarok is hagytak maguk után Kozármislenynél emléket. A kiskozári szőlőhegyből szőlőforgatáskor előkerült leletek 1907-ben a pécsi múzeumba kerültek. A honfoglalást követő időszakból a 10-11. század korából 1960-ban kilenc sírt tártak fel. A környék jelentős szerepet játszott Baranya vármegye kialakulásában. A területen két jelentősebb várispánságról tudunk, középpontjukban egy-egy földvárral, élükön az ispánnal. Az egyik a baranyavári, a Villányi-hegységtől délre jött létre, a másik pedig a koaszti, amelynek központja Kozármisleny, Nagykozár környéke és az innen Villányi-hegységig terjedő területet foglalta magába. A koaszti várispánság többször volt átvonuló hadak szálláshelye és a hagyomány szerint többször láthatta a magyar királyt fényes kíséretével.
Egy újságcikk az 1934 decemberében megjelent Pécsi Naplóból: "Olvasóink közül bizonyára többen vannak, akik nem tudják, hogy városunk tőszomszédságában s Pécshez alig 9 kilométernyire levő Misleny községben 1038-ban várispánság volt. A várispán neve Koard (Koaszt) volt az akkori nyelven, lehetséges, hogy ma Kard-nak neveznénk. Baranya megyében ez időben két várispánság volt Baranyaváron és Baranyabaksán. Magyarországon az akkori időben összesen 82 várispánság volt, melyek a király birtokai voltak, mert minden uratlan meg nem szállott terület a király tulajdona volt, melyre a király várispánokat - comes - nevezett ki s a várjövedelem 1/3-a a várispáné, a 2/3-a pedig a királyé volt A várjobbágyok munkálták a földet s egyúttal az őrségi teendőket is ők végezték."
A középkor idején a Koaszt várispánság Kiskozár határában állt, melyet II. Endre (Udvardi) Farkas ispánnak adott, mivel az ő földjei között feküdt. Később a németi nemesek az igazság elhallgatásával maguknak kérték ezt a területet, ám IV. Béla 1266-ban ismét Farkas comes fiainak adta, Dénes ispánnak, és Miklósnak, majd pedig 1270-ben V. István megerősítette Miklóst birtokában.
Kiskozár és Misleny falvak a történelmi korokban fontos szerepet játszottak. Kozár templomos és ennél fogva jelentős helynek számította XIV. század első felében. Neve 1332 és 1335 között Kosar alakban bukkan fel a pápai tized összeírásokban. A XV. században Kiskozár a pécsi püspöké, Misleny pedig ennek részbirtoka lett. Nevüket az utolsó török előtti 1542-ben keletkezett összeírás is tartalmazza, melyben Kiskozárt Kyskozarnak írják.
A török hódoltság korszaka
Berze Nagy János gyűjtéséből

A KOZÁRMISLENYI VÁR

„Kozármisleny határában, a falu és Pécsudvard között egy szép formás domb látható. Ezen a török időkben egy jól megépített vár állt. Minthogy ennek ura Koasz volt, a várat a messze környéken mindenki csak Koaszt-vára néven emlegette. Ha manapság azon a környéken, de még inkább a domb alján fekvő Koard dűlőben szántanak, az eke sok tégla- és épülettörmeléket vet napvilágra a régi falakból. A várból csak ez maradt meg ennyi idő után. Hogyan és mikor pusztult el Koasz vára, azt a környéken akárki megmondja.
Amint Mohács után az országban megtelepült a hódító török, Koasz is sejtette, hogy az ő kis szigete nem sokáig tarthatja magát a pogány tengerben. Voltak többen olyan nádszál emberek, akik azt tanácsolták neki, hogy fusson, vagy adja meg magát szépszerével a töröknek. Csakhogy Koasz nem így határozott! Volt neki egy pár száz erős és jól képzett katonája. Összehívta őket és megmondta, hogy másnap reggeltől estélig nyitva lesz a vár kapuja. Aki nem akar maradni, föl is út, le is út szabadon mehet, de ha valaki marad, az számoljon azzal, hogy a haláláig meg kell állnia a helyét.
Mentek-e el, nem-e, azt senki nem tudja, mert nem nézett utánuk, és nem is siratta volna őket senki. Egy biztos, ha mentek, azzal sem jártak jobban, mert a török karjaiba futottak.
Alig zárták be a várkaput, ott állt a török. Sokan éppen nem jöttek, úgyhogy Koasz maga is úgy gondolta, jó lesz kicsapni ezekre, és alaposan megleckéztetni őket.
Úgy is lett. Kiugratott vagy félszáz legjobb lovasával, és lecsapták a török fejét, ha elérték. Futottak azok a kiserdő felé, mint a nyulak! A magyarok pedig a nyomukban jártak mindenhol. Hanem azt még nem tudta sem Koaszt sem más, hogy ravasz fajzat a török. De hogy rókaész rejtőzik a fene turbán alatt, azt most megtudhatták! Jószerével csak kezdték volna éppen az igazi csetepatét, amikor egyszerre az erdőből, meg az árkokból, gödrökből jönnek ám elő a törökök. Jöttek, jöttek, mint iskolából a gyerekek! A magyarok látták, hogy itt valami nagy kelepcébe akarják csalni őket Koasz visszaparancsolta az embereit, úgyhogy veszteség nélkül vissza tudott vonulni a várba, sebesültjük is alig volt.
Hanem a török dongott, nyüzsgött, mint a fölpiszkált darázsfészek! El sem nyugodott kint a lárma egész éjjel. Hajnalban aztán jöttek tűzzel, vassal, létrával, fegyverrel, meg mindennel a várbeliekre. A falak is, az emberek is állták a harcot. A falakat igen megtörték ugyan a janicsárok, de nem jutottak be a ledöntött falrészeken sem.
Másnap kezdték újra a viadalt. A török összeszedte minden fegyverforgató népét, akit környéken csak talált. Majdnem kétszer annyian voltak, mint az előző napon. A magyarok csapata fele sem volt a réginek. Hanem az elszántságuk megszázszorozódott! Látták a rengeteg törököt, és azt is megtudták, hogy éjjel a vár alagútján a sajátjukból is többen megszöktek, mert megijedtek a túlerőtől. Mi kell még ilyenkor?!
A török nem tágított. Törette, döntötte, morzsolta a falakat, hogy Kosznak és katonáinak a szívéhez férjen. A kontyosok egész falkába verődve rohamoztak. Külön a legjobbakat összegyűjtötték a kapu ostromához. Ebből Koasz már látta, hogy a harcnak vége. Megmaradt embereivel a várfalra ment a kapu mellett. A megingott várfalnak nem kellett ott más, csak ezeknek az embereknek a lábdobogása, meg a kintről kapaszkodó törökök. Kidőlt a fal, s a törökök között öldöklő pusztítást kezdtek a falról közébük ugrott Koasz emberei. Csakhogy a túlerő ellen hiába volt minden vitézség. Ott vesztek bátor halállal.
A török még napok múltán sem tudta eltemetni a sok halottját. A sebesültek is ott jajgattak mindenfelé a várban, körülötte, vagy az erdőben a puszta földön meg a sátrakban. Szó se lehetett arról, hogy valahova hamarjában elvigyék őket. Ezek a nyomorultak pedig szidták, átkozták Koasz várát és népét. Esténkint valósággal ordítottak. Azt kiabálták, hogy a várban újra Koasz az úr, és összegyűjti népét. Még az egészséges törökök is rémülten futkostak éjjel, mert hol itt, hol ott jelent meg Koasz szelleme. És ez így ment napokon át. Végül a török parancsnoknak - akinek ugyancsak egy jókora vágás volt a fején, és aki nem egyszer maga is látta Koasz szellemét mit volt mit tennie, mihelyt munkafogható embereket kapott, gondoskodott, hogy katonáit ne háborgassa Koasz vezér szelleme.
A régi várból csak az alapfalak maradtak meg, mert a török a föld színéig lerombolta az erősséget.”
Kiskozár és Misleny is lakott helység volt a török hódoltság alatt, magyarok és katolikus délszlávok laktak itt. Üszög viszont elnéptelenedett. Ugyan lakatlan volt még a XVII. század első felében is, de a század második felében urasági kastély épült itt, és körülötte kis majorság alakult ki.

XVIII-XIX. század

A török uralom megszűnésekor Kiskozár az ide tartozó Üszögpusztával együtt (mely akkor uradalmi főhely volt), az üszögi uradalom tartozéka lett, és azt érdeme jutalmául Sonchez császári tábornok nyerte el. Leánya révén gróf Pálffy Lipót is birtokolta, kitől a Batthyány grófoké lett. Misleny földesurai a XVIII. században szintén gróf Batthyányiak voltak.
1760-ban Kiskozárba németek érkeztek, és a múlt század elejére a falu német többségűvé vált. Ugyanakkor Misleny a Rákóczi szabadságharc után egynemzetiségűvé lett, lakói ettől kezdve magyarok, mindössze a XIX. század második felében költözött ide kevés németajkú.

XX. század

A Kiskozár helynév kis előtagja a szomszédos Nagykozár miatt megkülönböztető szerepű. A Kozár helynév a kabarokkal, a magyarsághoz csatlakozó kazár néptöredék itt letelepített csoportjára emlékeztet. A Misleny helynév szerb-horvát eredetű személynévből keletkezett.
Kiskozár és Misleny falvakat 1928. szeptember 6.-án előbb Kiskozár, majd Kozármisleny néven egyesítették. Az így kialakult településen ekkor 1276 magyar, 241 német, 4 horvát és egyéb anyanyelvű élt. Felekezetre nézve 1470 lakosa római katolikus, 38 református, 9 evangélikus és 4 izraelita vallású. A községben ekkor 320 lakóház volt. Közoktatási intézményei: egy községi és egy magán elemi népiskola. Hosszú évek teltek el, mire az úgynevezett Újtelep összeépült az öreg faluval. Az egykori Malom-árokban, a Csatornán valamikor több malom működött.
Kozármislenyhez számos hagyomány kötődik. Például az, hogy a környező falvak népe Kosármislenynek, Szatyormislenynek nevezte, ugyanis a mislenyi kofák kosárral, szatyorral jártak a piacra. A Rongyos Misleny elnevezés az egykori lakosság szegénységére utal. A "mislenyi klumpások" csúfoló az itt élő német lakosságra vonatkozott, akik a magyarokat hurkásoknak hívták.
A felszabadulásról így írt 1972-ben Győrfy Béla a község krónikájában:
"Kozármisleny község 1944. November 28-án szabadult fel. Ezen a reggelen sűrű köd ülte meg a községet, amikor elkezdődött a támadás. A mohácsi úton harckocsik és ágyuk dübörögtek. A lakosság rémülten menekült az óvóhelyre. Harc a községben nem bontakozott ki, mert a németek Pécs felé elmenekültek. Újtelepen és Üszögpusztán viszont harcok alakultak ki a csapatok között. A harcokban több német és szovjet katona is elesett, Üszögpuszta határában nagyarányú páncélos csata is kialakult. A németek a túlerőben lévő szovjet csapatoktól vereséget szenvedtek és elmenekültek Pécs felé. A harcok során egy fiatal újtelepi fiú is életét vesztette. A községbe Villány felől érkeztek az első szovjet csapatok. Ezek az utánpótlás biztosítására lovakat, kocsikat vittek magukkal. Az átvonuló csapatok vonulása napokig tartott."
A fejlődésnek minden szinten fontos eleme a tanítás, az oktatás, mivel ez formálja lakóinak gondolkodását, magatartását és biztosíthatja az emberek hozzáállását, segítőkészségét. Ennek tükrében 1945-ben avatták fel Kozármisleny- Újhegy új iskoláját.
1945-ben alakult a településen katolikus lelkészség, melyből 1977-ben plébánia lett. A község egyházi anyakönyveit 1950-től vezetik és őrzik itt, előtte egyházi anyakönyvvezetési szempontból Egerághoz tartozott.
1952-ben kapott Kozármisleny autóbusz járatot.
A település gyors fejlődése lényegében az 1960-as évek második felében indult meg. Az 1970-es években Pécs új kertes, családi házas peremtelepülésének tekintették. 1970-ben 1596 magyar, 301 német és 16 délszláv lakosa volt. Ekkor az új lakótelepnek 450 lakosa volt, 1977-ben pedig már mintegy ezer fő élt itt, önmagában jóval több, mint az "anyafalu" belterületének egész lakossága. Baranya megyében egyedülálló népesség növekedés napjainkban is tart. Ennek elsőrendű oka a Pécsiek kiköltözése a lakótelepi, sűrű népességű környezetből csendesebb, családi házas, kiskertes övezetbe.
1971-ben épült Mór püspök tiszteletére Kozármisleny plébániatemploma. A plébánia udvarán épült meg a templom, elrejtve a külső szemlélő elől. Akkoriban nagy eredménynek számított a politikai szemlélet miatt, hogy egyáltalán felépíthették, ezt is csak megkötésekkel tehették. Ha a templomot külső szemlélő szemével nézzük, az első furcsaság, amit észreveszünk, hogy nincs tornya. A másik megkötés, hogy csak eldugott helyen építhették, nem épülhetett például a falu terére, olyan helyre, ami illik egy templomhoz.
1972. március 04. Nagy ünnep színhelye volt este Kozármisleny-"Újfalu" területe. Ezen az estén gyulladt ki a villany 3,5 km hosszon, az új településen.
A kozármislenyi tanács 1970 és 1975 között több mint 200 házhelyet értékesített.
Egy 1974-ben megjelent cikkből: Szántó Tibor tanácselnök beszámolójában elmondta, hogy ez évben elkészül az új falurész "A" jelű útja, amely 411 ezer forintért épül. További 85 ezer forintot költöttek másik három út tervezésére. Ugyancsak ez évben járdákat építenek újtelepen részben társadalmi munkával, részben a tanács anyagi hozzájárulásával. Elkészült a falu autóbuszvárója, s ezen a héten fejezik be a helyi építőbrigád tagjai a 70 gyermek elhelyezésére alkalmas óvoda építését. A tervek szerint jövőre egészségházat és orvosi rendelőt is építenek lakásokkal együtt.
1979. november 7-én adták át az új óvodát. Kozármisleny kinőtte az addig 75 személyes óvodát. Az új 100 személyes építését 1977-ben kezdték építeni állami támogatás nélkül, nagy társadalmi összefogással. A kozármislenyi tanács egymillió forinttal járult hozzá a létesítményhez.
1982. december 7-én Kozármisleny összekapcsolódott a Dunával. Megépült a község vízvezeték-hálózata, amelyen keresztül egészséges ivóvíz jut szinte valamennyi házhoz. 1983-ban az út menti erdőtől délre 600 házhelyet, attól északra pedig további 450-et akartak akkor kialakítani, így a község már az útnak mindkét oldalát elfoglalhatná. Még 1983-ban minden földutat szilárd burkolattal láttak el. Az új faluközpont a fejlesztés éveit éli ebben az időben. A községi tanács és az ABC között 1984-ben átadják a posta crossbar telefonközpontját. Ugyanebben az évben avatják az irodaépülettel szemközt az orvosi rendelőket. Az óvoda mellett megkezdődik az iskola építése, elsőként négy tanterem.
1986 októberében már elmondhatjuk, hogy meleg van az óvodában, az iskolában és a rendelőkben is. A földgázprogramot eredetileg két ütemre tervezték, első lépésben az intézményeket, másodikban a lakásokat kapcsolták volna a rendszerre. A második ütem viszont csak az újabb falurészekre terjedt ki. A régi falurész gázellátását csak ezek bekapcsolása után kezdték tervezni, így az öregfalu rendszerbe való kapcsolása csak 1988 elején történt meg. A tanács jelentős mértékű anyagi hozzájárulása tette lehetővé, hogy az itt lakóknak nem kellett többet fizetniük, mint az újtelepen lakóknak.
A víz, villany, telefon, gázhálózat kiépítése és a parabola rendszer felszerelése után már csak egyetlen hiányosság volt, a szennyvízhálózat megépítése. 1991. júliusában kezdődtek a munkálatok. A gravitációs rendszerű hálózat első szakaszában az újonnan épített házak bekötését kívánták megvalósítani. A megépítés határideje 1992. volt. A község 1074 házából 848 kapta meg a lehetőséget, hogy már ne derítőaknákkal kelljen megoldania a szennyvízelvezetést. Az öregfalut ekkor még nem kötötték a hálózatba, egyrészt mert a domborzati viszonyok nehezítik a munkát, másrészt mert az ott lakók nem merték vállalni a szennyvízhálózat építéséből rájuk eső terheket, ugyanis csak 66%-os többség esetén lehet az építkezést megkezdeni.
2007. július 1-jei hatállyal város.

Forrás: wikipedia