Önéletrajz

1954. május 25-én születtem Pécsen. Nős vagyok, feleségem tanár, két gyermekünk született.

A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem Pécsett. A Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakos tanári diplomát, ezt követően Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, történelem szakon, középiskolai tanári diplomát szereztem.

Az Apáczai Csere János Nevelési Központban kezdtem pályámat tanárként, majd kutatási osztályvezetőként az egész intézményt átfogó pedagógiai kísérleteket vezettem. 1987-ben egy pályázat keretében elnyertem a Janus Pannonius Tudományegyetem BTK kollégiumának igazgatója címét, később az egyetemi kollégiumok főigazgatójává neveztek ki. Közben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Karán politológusi diplomát szereztem (1995.), és a Janus Pannonius Tudományegyetemen az "A magyar politológiai gondolkodás története" c. tárgyat óraadóként oktattam. Tagja lettem a Magyar Politológiai Társaságnak (1993.). Az egyetem vezetésének felkérésére, igazgató társaimmal közösen átszerveztük a kollégiumi rendszer gazdasági üzemeltetését, létrehoztuk a Négy Kollégium Kft-t, melynek ügyvezetőjeként dolgoztam 1997. óta.

1996-tól MSZP-tag, 1998-tól az MSZP Pécs Városi Szervezetének elnökségi, 2000-től az MSZP Országos Választmányának tagja vagyok. Az 1998. évi önkormányzati választásokon bekerültem a Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésébe, ahol a Lakásfejlesztési és Gazdálkodási Bizottság elnökévé, illetve az Oktatási Bizottság tagjává választottak. 2000-től a város MSZP frakciójának vezetője vagyok. 2002-ben a közgyűlés tagjává választották, ahol frakcióvezetői, illetve a Lakásfejlesztési és Gazdálkodási Bizottság elnöki teendői mellett a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság és a Külügyi, Európai Integrációs és Informatikai Bizottság tagjának is megválasztottak.

A 2006-os országgyűlési választásokon Baranya megye 1. számú választókerületében szereztem mandátumot. 2006. május 30-tól a Parlament Kulturális és sajtóbizottságának tagja vagyok.